Az ENSZ szerint milliókat fenyeget éhínség Ukrajnában
Ukrajnában az emberek millióit fenyegeti éhínség, illetve a nem megfelelő víz- és gyógyszerellátás – mondta hétfőn António Guterres, az ENSZ főtitkára.
Ukrajnában az emberek millióit fenyegeti éhínség, illetve a nem megfelelő víz- és gyógyszerellátás – mondta hétfőn António Guterres, az ENSZ főtitkára.
Az orosz védelmi minisztérium nem zárja ki, hogy teljesen átvegye az ellenőrzést Ukrajna nagyobb lakott települései felett - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn a sajtóval.
Az orosz erők beszüntették a Donyeck megyei Mariupolból kifelé vezető humanitárius folyosó blokádját, így az ott lakók elhagyhatják az Azovi-tenger partján fekvő kikötővárost Bergyanszk-Zaporizzsja irányába - erősítette meg az UNIAN ukrán hírügynökség szerint Petro Andrjuscsenko, a település polgármestere.
További szankciókat hozhat az Európai Unió a Rosznyeft, a Gazprom és a Transznyeft orosz olajvállalatok ellen, ez elsősorban az új európai befektetések blokkolását jelentheti. Ugyanakkor a kontinens nem áll majd le az orosz olaj vásárlásával – tudta meg a Reuters.
Szünetet tartanak az orosz-ukrán béketárgyalásokon, kedden folytatják az egyeztetéseket – mondta egy ukrán tárgyaló a Reuters szerint.
A Pfizer a jövőben is fenntartja humanitárius gyógyszerszállításokat Oroszországba, azonban ottani kísérleteit fokozatosan bezárja és máshová helyezi át – jelentette be a cég hétfőn. Emellett az orosz operáció teljes profitját az ukrajnai háború áldozatainak megsegítésére fordítja a vállalat.
Oroszország nem kért kínai segítséget az Ukrajnában zajló háborúban, az orosz hadsereg elég erős, hogy egyedül is megoldja a feladatot – mondta hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Az orosz erők ismét megrongálták a csernobili atomerőművet és a közelében fekvő Szlavutics várost ellátó villamosvezetéket, nem sokkal azután, hogy ukrán szakemberek megjavították - közölte hétfőn az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat sajtószolgálata.
Az Európai Unió az orosz-ukrán háború miatt késleltetheti a jogállamisági mechanizmus alkalmazását Magyarországgal és Lengyelországgal szemben – értesült a Bloomberg. A lap informátora szerint a mostani helyzetben a gazdasági nehézségek és a menekülthullám miatt még fontosabb lehet az Unió egysége.
Újabb és újabb szankciókkal sújtják a világ országai Oroszországot az ukrajnai háború miatt, Kijev azonban további büntetőintézkedéseket követel.
Az Ukrajna elleni orosz invázió február 24-i kezdete óta nemcsak egy újabb hidegháborús szembenállás alakult ki Oroszország és a Nyugat között, hanem szabályos „médiahidegháború” is kezdődött: az EU betiltotta a Nyugaton is sugárzott orosz állami csatornákat, Moszkva pedig sorra döntött a nyugati közösségimédia-oldalak és hagyományos sajtótermékek blokkolása és betiltása mellett. A Kreml igyekszik hermetikusan elzárni az orosz közvéleményt a narratívájának ellentmondó információk elől, egy új törvény értelmében pedig akár 15 év börtönnel büntethetik a háborúról „álhíreket” terjesztőket. A törvény hatására számos nyugati médium függesztette fel tevékenységét Oroszországban, a kevés megmaradt független orosz lapot és csatornát pedig betiltották vagy az öncenzúra mellett döntött. A represszió ellenére azonban folyamatosak a háborúellenes tiltakozások az orosz nagyvárosokban, a börtönben ülő civil ellenzéki aktivista, Alekszej Navalnij nem reprezentatív online közvélemény-kutatása pedig a háború csökkenő elfogadottságát mutatja.
A frontvonalak előrehaladtával egyre nagyobb mennyiségű nyugatról szállított haditechnikai eszköz kerül orosz kézbe, többek közt brit NLAW és amerikai Javelin páncéltörő fegyverek is. Az orosz haderő és a szakadár harcosok már el is kezdték felhasználni a nyugati fegyvereket az ukrán haderő ellen.
A magas veszteségek ellenére folyamatosan halad az orosz offenzíva Ukrajnában. Délen, északon és keleten sorra kerülnek orosz kézre kisebb települések, de a nagyvárosok offenzívájában Herszon elfoglalása óta nincs érdemi orosz siker. Folyamatosak a műveletek Csernihiv, Harkov és Kijev bekerítésére, Mariupol pedig a napok óta tartó bekerítés és ostrom ellenére még mindig tartja magát.
Szerencsésen ért véget egy orosz Szu-25-ös csatarepülőgép pilótájának a napja, akit eltalált az ukrán légvédelem, de élve hazajutott Oroszországba repülőgépével. Erről egy videó is felkerült a közösségi hálóra.
Németország F-35-ös vadászgépeket készül vásárolni az amerikai Lockheed Martintól – állítják a Reutersnek bennfentes források.
Állítólag zsákmányolt az ukrán haderő 10-es számú hegyivadász dandárja egy Boriszoglebszk-2-es elektronikus harcászati rendszert az orosz haderőtől a hétvégén. Ha minden igaz, ez az első olyan orosz elektronikus harcászati rendszer, amely ukrán kézre kerül.
A csecsen Groznyi televízió szerint Ukrajnába utazott Ramzan Kadirov csecsen vezető, Vlagyimir Putyin szoros szövetségese, hogy katonáival egyeztessen a Kijev elleni műveletekről.
Az év elején már abban bízhattunk, hogy a globális beszállítói láncok problémái lassan megoldódhatnak, azonban az orosz-ukrán háború újabb csapást hozott ebből a szempontból is. Így a világgazdaság legnagyobb betegsége újra rosszabbra fordult mielőtt még gyógyulásnak indult volna igazán – vélik az ING Bank szakemberei. Ráadásul a háború hosszútávon is további szállítási késéseket és alapanyaghiányt hozhat.
Az orosz hadműveletek nyugati irányba haladnak Ukrajna területén, ezért ebből az következik, hogy előbb-utóbb Kárpátalján, tehát magyarlakta településeken is lesznek támadások – hívta fel a figyelmet Rácz András Oroszország-szakértő az ATV Civil a pályán című műsorában.
A lengyel államfő szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök politikailag már elvesztette az ukrajnai háborút, és katonailag sem áll nyerésre.
A jegybank mai döntésével 2024. július 24-től 25 bázisponttal mérsékdlőik az alapkamat, az irányadó kamatszint...
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.